Két hónap Instagram nélkül…
Az elmúlt időszakban egy kis szünetet tartottam az Instagramon. Nem nagy döntés volt ez, inkább csak egy halk belső hívás: lassítsak.
A vidéki házunk nyugalmában, ahol a napfény puhán simul a faasztalra, és a madarak is tudják, hogy most nem kell sietni, egyszerűen jó volt nem „kint lenni”. Csak úgy lenni.
A digitális világ zajából visszalépve újra rátaláltam arra, amit igazán szeretek: figyelni a részleteket. A gondolatokat csendben érlelni. És ebben a csendben annyi minden történt.
Hálás vagyok, hogy nem kellett aggódnom a láthatatlanság miatt. Mert van saját weboldalam. Egy kis digitális kuckó, ami pont olyan, mint én. Nem kell algoritmus ahhoz, hogy megtalálják. Nem változik a láthatóságom attól, hogy ma hányan pörgetnek végig a feeden. A weboldalam mindig ott van, mindig nyitva áll a látogatók előtt – mint egy kis kertkapu, ami mögött egy klassz kert vár.
Több izgalmas projekt is készült
..amiket most már nagyon szeretnék megmutatni. Mindegyik más hangulatú, más történetet mesél, mégis mindhez valahogy finoman kapcsolódik az a lassú, letisztult szemlélet, ami mindig ott van a munkámban.
És ami igazán szívmelengető: ebben az időszakban találtam rá egy csodás fotós partnerre is, Rékára, akinek fotói valami egészen finom rezgésen szólalnak meg – pont ott, ahol én is alkotni szeretek. Hamarosan több közös projektet is láthattok tőlünk – és őszintén alig várom, hogy ezek létrejöjjenek.
A saját napjaim is formálódtak
Újra elkezdtem jógázni. Úgy, ahogy jól esik – lágyan, lassan, figyelmesen. A testem hálás, a lelkem pedig mintha hazatalált volna.
Most újra itt vagyok – megújulva, tele inspirációval, de a régi lassú ritmusomban. Nem akarok „visszatérni” a régi kerékvágásba – inkább maradni ott, ahol a dolgok finoman és igazán történnek.
Köszönöm, hogy itt vagy, és ha velem tartasz ebben a csendesebb, mélyebb építkezésben is.
