Egy történet Kínáról, lassulásról és jelenlétről - 1. rész
Amikor az élet egyszerre hoz kihívásokat és váratlan lehetőségeket, sokszor épp a mindennapok apró rituáléiban találjuk meg a legnagyobb bölcsességet. Ebben a mini interjúban kedves ügyfelemmel, Anitával beszélgettem, aki családjával három évre Kínába költözött, és ott nemcsak a távoli kultúra szépségeit ismerte meg, hanem megtanulta a jelenlét és a lassulás művészetét a tea ritmusán keresztül.
Olvasd el, hogyan formálta az életét egy kicsi, de mélyen átélt szokás, és mi az, amiért mindig visszahúzza a szíve Ázsiába.
Hogyan kerültél kapcsolatba először Kínával – mi hívott oda?
Először a BODYART-on keresztül. A mozgásforma alapja ugyanis az öt elem tana és a yin–yang szemlélete, sokat merít a kínai tradicionális orvoslásból. Ez volt kvázi az első “kapcsolódási pont” Kínához, még jóval azelőtt, hogy fizikailag is oda kerültünk volna.
2021-ben a férjem kapott egy munkalehetőséget, egy 3 éves kiküldetés formájában, így költözött ki a család három évre. Két pici gyerekkel nem volt könnyű döntés, főleg a covid kellős közepén - mérlegeltünk, kicsit féltünk is, de végül belevágtunk. Életünk kalandja volt, a szó legkomolyabb értelmében.
A Kínáról alkotott kép
Mindig is vonzott a teák világa és a TCM gondolkodás, de ott mindezt a valóságban kaptuk: yin-yang-ot a mindennapokban. Azt, hogy bármilyen körülmény vesz körül, lehet szépséget találni, és ez tényleg rajtunk áll.
Mi egy olyan városban éltünk, ami nem igazán a “poszter-Kína”, kevésbé innovatív, elég szürke, ráadásul fél év kőkemény hideg (-15-20 fokos) téllel. A Covid alatt pedig kijutott bőven a jóból: karantén, több lockdown, rögtön a legelején négy hét, majd több hónap bezártság.
De mégis, vagy éppen ezek miatt: megtanultunk szépet látni, a mindennapok apró kapaszkodóiban.
Plusz teljesen átírta a Kínáról alkotott képet: itthon még mindig sokan az “olcsó gagyi” narratívát látják, közben kultúrában, ízlésben, művészetben hihetetlenül gazdag.
Két világ között
Milyen érzés két kultúra között élni – mit ad és mit vesz el?
Három évet töltöttünk Kínában, most két év itthon, és nyáron újabb három évre megyünk vissza. És őszintén: nem volt olyan nap, hogy Kínát egy pillanatra is elengedtem volna.
Egyrészt azért, mert olyan barátságok és kapcsolatok születtek, amiket azóta is ápolunk. Másrészt mert nem csak emberekkel lettünk gazdagabbak, hanem gondolkodásmóddal, művészettel, filozófiákkal.
Tágasságot ad, hogy többféleképpen lehet élni.
Mit vesz el? Talán az egyértelműségét annak, hogy hol van az “otthon”. De próbáljuk ezt nem helyhez, hanem állapothoz kötni: otthon ott vagyok, ahol a belső ritmusunk jó, illetve a szűk család együtt van. :)
Nagyon fontosnak tartom, hogy nem másolni célom Kínát vagy Japánt itt Európában, hanem azt a középutat keresem, ami nekünk, európaiaknak (sőt, magyaroknak) jól jön. Arra próbálok fókuszálni, hogyan tudunk rituálékat az ő világukból beépíteni a mi itteni mindennapjainkba, hogy azok természetesek legyenek a mi életünkben.
Mit tanultál Kínában az emberi kapcsolódásról, amit most itthon továbbadsz?
Amit már említettem, a kapcsolódás minősége a mindennapokban: teázások, közös étkezések. Aztán egy nagyon fontos érték: empátia. Én ott nagyon erősen azt éltem meg, hogy figyelnek a másikra. Hogy számít, amit teszel, és az is, hogyan hat a másik életére. Van egyfajta “körültekintés” abban, ahogy működnek.
Változott-e a saját testedhez és idődhöz való viszonyod az évek alatt?
Igen. Régen jobban “használtam” a testemet. Most inkább együttműködöm vele.
Az időmmel is így vagyok: bár ezt még (örökké:)) tanulom és sokszor elbukom, de kevésbé akarom telepakolni, inkább meg akarom élni. A longevity, azaz hosszú egészséges élet gondolatát is igyekszem minőségben mérni. Már nem hiszek a “gyilkos edzések” kultúrájában. Nekem az edzés értelme ma az, hogy gyógyítson és töltsön, ne lemerítsen. Edzés + regeneráció együtt ér bármit. Olyan mozgásformákkal, amelyek építenek, nem rombolnak.
Mi az, ami miatt mindig visszahúz oda az életed?
Egyrészt a kapcsolataink, és ahogy a kapcsolatok ott működnek. A “being together” náluk valódi együttlét minden egyes étkezés, teázás alkalmával. Jellemző például a kerek asztal, és az éttermekben sem mindenki magának külön rendel valamit, hanem minden közös, középre kerül az étel és onnan osztoznak.
Aztán a kettősség. Hogy egyszerre ősi és ultramodern, rettenetesen kaotikus, de valahol mégis rend. Mintha az egész ország egy óriási yin és yang lenne: ellentétek, amik együtt működnek.
Ázsia maga. Kína mellett a japán szellemiség és filozófiák világa szippantott be nagyon, most is épp egy online tanfolyamot zárok japán teamesterekkel.
És az érzés, hogy valahogy ott lettem az az Anita, aki most vagyok, aki a legegyszerűbb dolgokban is mélységet talál.
Tea, mint rituálé
A tea sokaknak csak ital. Neked mit jelent?
Nekem a tea a kedvenc eszközöm a jelenlét gyakorlásához. A legegyszerűbb módja annak, hogy a figyelem koncentrálódjon, mind az 5 érzékszerv bevonásával.
Mind a kínai, mind a japán teázás csodálatos rituálék útján történik - nem csak szeánszokon, hanem a mindennapokba építve, egyszerűsítve is.
Ezeken kívül pedig a legfontosabb: közösséget épít.
Mit tanított neked a kínai teázás a lassulásról és a jelenlétről?
Hogy a lassuláshoz nem kell extra program, otthon is alap lehet a napi rutinba építve. És hogy nem akkor kell lassítani, amikor már muszáj, hanem jóval előbb, nem megoldásként, hanem prevencióként - és nem feltétlenül órákban, hanem pár percekben gondolkozva. A kínai és japán kultúrában a tea nem “külön esemény”, hanem a mindennapok elemi része.
Mi történik „láthatatlanul” egy tea rituálé alatt?
Átáll a rendszer. Tempó, figyelem, idegrendszer - a paraszimpatikus ág aktiválódik, ami a lefelé szabályozásért felelős. Ráadásul a tea bevonja az érzékszerveket: nem csak gondolatban lassulsz, hanem az egész testeden keresztül.
És van egy közösségi csoda is benne: beszélgetések, kapcsolatok indulnak és mélyülnek.
Az interjú két részes, a folytatásban Anita arról is mesél, hogy mi is az a Bodyart, és vállalkozóként mit hoz számára vajon a jövő…Hamarosan hozom a második részt :)
